Fürdőszoba felújítás lakberendezővel

Értékelés:
(4 értékelés)

scrapbook összeállítás

A fürdőszoba a kezdet és a vég. A napot ebben a helyiségben kezdjük és esti teendőinket itt fejezzük be.  Fontos hely: kényelmesnek, praktikusnak, higiénikusnak és lakberendezési szempontból esztétikailag is kiegyensúlyozottnak kell lennie. Ugyanolyan fontos,  hogy ebben a "mellék" helyiségben jól érezzük magunkat, mint bárhol máshol a lakásban. Mégis nehéz elhatározást jelent a felújítás, különösen ha lakott állapotban kell megtörténnie. Ezt vállalták és élték át megbízóim, ilyen körülmények között voltam a segítségükre.

 

A fürdőszoba gipszkarton fala a kád oldala mentén ázott, ez a tény döntő jelentőséggel bírt a felújítás elindításával kapcsolatban. A tulajdonosoknak voltak már tapasztalataik maguk által levezényelt lakásfelújításról, ezért úgy határoztak, ebbe a feladatba nem vágnak bele szakmai segítség nélkül.                                                                    
törölközőszárítós radiátor - fürdőszobai hangulat

A fürdőszoba a lakás méretéhez képest arányaiban kicsi helyiség. Tároló szekrény, WC, mosógép, mosdó és a fürdőkád egy befelé nyíló ajtószárny által csak tovább szűkített helyen nem biztosítottak túl nagy mozgásteret. Az első vázlattervek még egyenlő eséllyel számoltak fürdőkád vagy zuhanykabin lehetőségével. A családi egyeztetés végül a fürdőkád megtartása mellett tette le a voksot. 

A mentő ötletet annak felvetése jelentette, hogy  a mosógép elhelyezése történjen a lakás másik mellékhelyiségében, amelyben a WC és mosdó mellett még elegendő hely volt erre a célra és a felújítás egyébként is kiterjedt volna a helyiségre. A tervezés tehát ebbe az irányba folytatódott.  A feladat a mosógép használat hátterének, a tisztítószereknek és főleg a szennyes ruhák gyűjtésének a helyét biztosítani. A bútortervek látványterv formájában készültek, mert mindannyiunk számára jobban érzékelhetővé tette az arányokat, a hozzáférhetőséget. Többször változtatni kellett, hol a funkció, hol a megjelenés, a látvány érdekében, amíg végül közös nevezőre jutottunk a család valamennyi tagjával. 

A bútorok színe és desing-ja szempontjából meghatározó volt a közben kiválasztásra került fal- és padlóburkoló lapok színe. Fehér és piros finoman textúrált lapokat vásároltak. Ehhez igazodik a bútorok selyemfényű fehérje és az asztalos által készített piros korong fogantyú. A szennyestartó szekrény bedobó nyílása pedig piros keretet kapott.  Hasonlóan a vízóra leolvasását lehetővé tévő rácsos betétű kivehető kerethez, amely a stragot takaró panelen helyezkedik el.

      szennyesbedobó nyílás szekrényen                  tisztítószerek tárolása a WC-ben                  WC fehér pirosban

Részletes berendezési és burkolatkiosztási tervekkel a kezünkben kezdődött meg az egyeztetés a kivitelezővel, akit a család már jól ismert. Két ütemre bontottuk a feladatot. Elsőként a kisebb munkát jelentő külön WC felújítása és a mosógép átköltöztetésének végrehajtására került sor példás szervezettségben mindössze egy hét leforgása alatt.

A következő ütemben a lakás közepén elhelyezkedő fürdőszobának eltűnt két gipszkarton oldalfala, majd a kivitelezővel történt ellenőrző mérések eredménye alapján lebontásra került - még a ház építésekor rosszul felrakott - szerkezeti téglafal is, amely egyenetlenségével csak a helyet szűkítette. A korábban természetes fény nélküli helyiség üvegtégla betéttel kiegészült oldalfallal épült újjá, valamint a szigetelés széles körű eszköztárának igénybevételével.  A másik újdonság a falban futó tolóajtó, amelynek szép kivitelezése és praktikus használata a család teljes megelégedésére szolgál.

helyiség egyik végébe - a helyet teljesen kitöltve -  a Ravak által forgalmazott akrilkád került,  kádparavánnal biztosítva a kényelmes zuhanyzás lehetőségét is. Mellette a káddal azonos családba tartozó mosdó és a szép formájú monoblokkos WC már gond nélkül elfér. 

A helyiség másik végét részben a strang foglalja el. A fennmaradó hely viszont célszerű tárolási lehetőséget kínált.  A tároló funkció mellett fontos szempont volt a strangban lévő vízórák leolvashatóságát biztosítani. Már a tervezés kezdetétől tolóajtós szerkezetű megoldást javasoltam. A kivitelezés során az már csak a kezemre játszott, hogy a sarokban lévő funkció nélküli radiátor áthelyezése gond nélkül megoldható volt. Ez különös jelentőséggel bír egy sok emeletes ház földszintjén a fűtési szezon kellős közepén! Áthelyezve a kád mellett törölközőszárítós kivitelben talált a helyére.  Ezzel a helyiség másik rövid fala teljes szélességében tolóajtós lezárást kaphatott. Három különböző méretű ajtólappal megoldható egyrészt a tulajdonképpeni stang lezárása és a vízórák leolvasása, egy másik mögött a fürdőszobai felszerelés, kellékek tárolása és elérése,  a harmadikkal pedig megtörtént a takarító eszközök elhelyezését biztosító hely takarása a háziak nagy megelégedésére. 

Amiről még mindenképpen említést érdemes tenni az a világítás. Mindkét helyiség nagy előrelépést tett e téren, egyrészt az álmennyezetbe süllyesztett világítótestekkel a fény mennyisége, másrészt a fürdőszobában kialakított LED-es szegélyvilágítással a hangulatfény tekintetében.

       tolóajtós fürdőszobai bejárat              fürdőszobai enteriör Rosa mosdóval              tolóajtós tároló a fürdőszobában          


További információk

Ildivel régóta ismerjük egymást, így nem ért meglepetésként, milyen könnyen hangolódunk egymás gondolataira. A közös munka gyorsan, harmonikusan és rendkívül kreatívan zajlott. Számos olyan ötletet kaptam, amelyet sose tudtam volna egyedül kigondolni, és remekül bevált a gyakorlatban. Közvetlen, kedves, de határozott és szakszerű stílusát a kivitelezők is imádták. Döntési helyzetben mindig jelen volt vagy telefonon adott tanácsot. Korra és stílusra való tekintet nélkül mindenkinek szeretettel ajánlom! (Kovács Ildikó)

Kivitelező : Miskolczi Ottó és csapata
Asztalos munkák: Deák Zsolt
Szaniterek: Fried Fürdőszoba Szalon
Fal- és padlóburkolat: Csempecentrum

Go to top